Az utóbbi időben egyre többször hallom, olvasom érvként a különböző beszélgetésekben, vitákban az alábbi kijelentéseket, amelyek már-már önálló „értékrenddé” nőtték ki magukat. Valamennyinek mély kulturális gyökere van és hűen tükrözi egy bizonyos réteg értékvilágát, valamint viszonyulását az élethelyzetekhez és embertársaihoz. Egy olyan magatartás gyakorlását követően illetik ezekkel a „bölcsességekkel” az adott illetőt, amelyet analógnak vélnek az állatok, jellemzően kutyák által tanúsított viselkedésmintával. A kijelentő egyénben normává váltak ezek a hasonlatok és ezek szolgálnak egy-egy ember, vagy élethelyzet megítélésére, vagy éppen magyarázatára.

Nézzük, melyek is ezek:

- Kutyából nem lesz szalonna

- Pénz beszél, kutya ugat

- Erősebb kutya baszik

- Oda szarik, ahol enni kap

- Őt is csak a húsos fazék érdekli

- Egyik kutya, másik eb

- Mi kutyánk kölyke

Nézzük egyesével, melyik milyen mondanivalót hordoz.

Kutyából nem lesz szalonna: alapjaiban vitatja el az ember azon képességét, hogy változhat, fejlődhet, meghaladhatja önmagát, adott esetben felülemelkedhet saját magán. Röviden a jellemfejlődést tagadja, amelyre való törekvés egy morális alapkövetelmény.

Pénz beszél, kutya ugat; Őt is csak a húsosfazék érdekli: mindenek fölé helyezi a pénzt. Más szempontok szóba sem jöhetnek, vagy ha mégis, akkor eltörpülnek az anyagiak mellett. Ezen tétel szerint minden pénzkérdés. Kiszorít az értékrendből minden egyéb morális, etikai, lélektani tényezőt, vagyis tárgyiasít.

Erősebb kutya baszik: az ősállapotokra utal, amikor még a Talio és a Vendetta elvek uralták a közmorált és a törvényeket. Azóta az emberiség – Krisztusnak köszönhetően – meghaladta ezt a felfogást. Az erősebb valójában attól erős, hogy nem eltapossa, megalázza a gyengébbet, hanem segíti, ugyanis ettől válik erényessé. Az erő akkor tesz naggyá, ha azzal párosul egy erényes jellem. Az „Erősebb kutya baszik” ezt az erényességet alacsonyítja le abba az ösztönvilágba, ahol a nyers erőn kívül nem létezik más.

Oda szarik, ahol enni kap: ebben a versenyszellemmel átitatott világban, amelyben töltjük a mindennapjainkat, különösen érdekes ez az állítás. A versenyszférában, ahol a cégek alkalmazottai erős függő viszonyban vannak, gyakran elhangzik a dohányzóban ez a mondat, ha valaki épp konfrontálódik a munkaadójával. E szerint nem lehet kritizálni, bírálni, vagy ellenvéleményt megfogalmazni a kenyéradóval szemben, különben könnyen a HR-en találhatja magát. Tehát jobb, ha bekussol. Az esetleges kritikát vigye haza. Örüljön, hogy van munkája. Örüljön, hogy van, aki kizsákmányolja. Ideje lenne ráébredni, hogy egy munkaszerződésben a munkavállaló a munkaidejét és a munkaerejét árusítja ki, nem pedig a véleményét és a személyiségét! Aki tehát ezzel a kijelentéssel érvel, a legnagyobb fokú szolgaságról tesz tanúbizonyságot.

Egyik kutya másik eb: az általánosítás iskolapéldája. Ez önmagáért beszél, nem szükséges bővebben kifejteni.

Mi kutyánk kölyke: ez a mellveregetős, öntudatos büszke proli kiáltása, ha valami olyan embert jellemez, aki pontosan úgy viselkedett, vagy járt el valamiben, mintha ő cselekedte volna. Az e mögött rejlő attitűd nem a szerény, alázatos hozzáállás, hanem a hivalkodó, irritáló, fölényeskedő büszkélkedés, amelyen keresztül az illető igazolni látja vélt felsőbbrendűségét.

A fentiek egy nagyon egyszerű, szűk látókörű, silány ítélőképességre és értékrendre utalnak. Az emberek, az emberi kapcsolatok és a különböző élethelyzetek azonban sokkal komplexebbek, minthogy egy-egy ilyen kijelentéssel jellemezhetők, megítélhetők lennének.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=690374784667652&id=663593014012496&__tn__=K-R