A napokban már minden irányból körül járták a túlórával kapcsolatos új törvénytervezetet, így annak mélyreható elemzésére ezúton nem vállalkoznék. Csak egy gondolat: ahelyett, hogy a 6 órás munkanap, vagy rövidebb munkahét bevezetésének lehetőségeit vizsgálná a kormány – mint ahogy teszi ezt néhány államvezetés a hanyatló nyugaton – előáll az ismert javaslattal. Sajnos ez a törvény mindent elmond arról, hogy miként viszonyul a Magyar Kormány a munkavállalókhoz: tálcán kínálja fel őket a multik céges karácsonyi vacsorájánál…

A mai napon került sor a szakszervezetek által meghirdetett „túlóratörvény” elleni demonstrációra Budapesten. Remek alkalom volt ez arra, hogy az érdekvédelmi szervezetek megmutassák magukat, illetve erejüket. Érdeklődve vártam tehát, hogy mennyi embert sikerül utcára vinniük. Nem mintha ez egy olyan ügy lenne, amit külön „promózni” kellene, ugyanis egy egészséges polgári öntudattal rendelkező társadalom állampolgárai igazából meg sem várták volna az előre bejelentett, napokkal későbbi tüntetést, hanem rögtön a törvényjavaslat napvilágra kerülését követően spontán megszervezték volna magukat és tiltakozásuk menetét. De tudjuk, hogy mi, magyarok nem vagyunk ilyenek, és ezt sajnos a mai napon (is) kétséget kizáróan bizonyítottuk: mindössze – nagy jóindulattal is – csak néhány ezer ember mozdult meg…

Nem lehet nem összehasonlítani a hetek óta tartó, jelenleg is forrongó franciaországi eseményekkel. Az ottani (alsó)középosztályt érintő tervezett intézkedések azonnal utcára parancsolták a tömegeket. És a tüntetők létszáma alkalomról alkalomra nemhogy stagnált, vagy csökkent, hanem folyamatosan nőtt, aminek meg is lett az eredménye: Macron meghátrált! Tárgyalna, és komoly esély látszik arra is, hogy visszavonásra kerül a terheket növelő javaslatcsomag. Nyilván voltak a franciaországi eseményeknek is vállalhatatlan momentumai. Autók gyújtogatása és kirakatok fosztogatása nem összeférhető egy demonstrációval. Azonban muszáj a kritikus tömegnek erőt mutatnia, hogy valódi nyomást helyezzen a döntéshozókra, hogy azok komolyan vegyék őket. A tipikus politikus ugyanis csak az erőből ért.

Mi még tanuljuk a demokráciát. És az a baj, hogy Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kósa Lajos, Karácsony Gergely - és még sorolhatnám, személyében nagyon rossz „tanáraink” vannak. Egyébként, ha egyesével megkérdezzük az embereket, hogy egyetért-e a túlóratörvényben foglaltakkal, bizonyos, hogy elsöprő többség ellenzi. Viszont csak a töredéke ad hangot az ellenszenvének… Nyilván ez többismeretlenes egyenlet: van benne egy adag félelem az esetleges következményektől, negatív visszajelzésektől, aztán van benne egy jó nagy adag önbizalomhiány (talán ez a legmeghatározóbb). Az emberek egész egyszerűen nem hiszik el, hogy van erejük változást elérni. Nem fogják fel, hogy az egyes politikusok szolgák és nem főúri méltóságok, mint ahogy itt előadják magukat.

Nem tudom, hogy mi lehet a megoldás a fent leírt problémánkra. Lehet, hogy egy része generációs kérdés is: a társadalom fele még a Kádár-korszakban szocializálódott, ami szellemiségével és intézményeivel nem éppen a polgári attitűdöt erősítette... Az biztos, hogy hiányoznak hiteles karakterek, akik az egyes ügyek mentén szerveződő kezdeményezések élére állnának. De legelsősorban egy szemléletváltásra volna szükség. Első körben az állam-állampolgár viszonyt kéne átértékelnünk. Aztán az egymáshoz, illetve a közösséghez, közügyekhez való hozzáállásunkon kellene csiszolni, szenzitívebbé tenni azt.

Végül két kép, amelyek kiválóan illusztrálják az elhangzottakat…

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=718933045145159&id=663593014012496&__tn__=K-R